Az elmúlt években több alkalommal jártam a Duna-deltában, hol több, hol kevesebb sikerrel. Az alábbiakban ezen horgásztúrák sikeresebb napjaira emlékezem, az eredménytelen, haltalan, vagy éppen a viharos időjárás miatt a szálláson töltött napokat éppen csak megemlítem, bár volt azokból is bőven.

A Duna deltának a folyó legalsó szakaszát szokás nevezni, azt a területet, amelyet a 3 ágra szakadt folyó határol, északról a Chilia-ág, középen a Sulina-ág, délre a Szentgyörgy-ág. A vízterületen számtalan mellékág, csatorna, láp, nádas található. Az ágak között kialakult csatornahálózatot a helyiek ugyanúgy közlekedésre használnak a falvak között, mint mi az autóutakat, ám ez olyan tekervényes és szövevényes, hogy szerintem azok se ismerik teljesen, aki itt születtek. Illik ezért kellő tisztelettel és felkészültséggel érkezni, hiszen aki itt elkeveredik, még nappal se számíthat sok segítségre, éjszaka pedig teljesen magára maradhat a nádrengetegben. Nyáron még csak-csak elvan ilyenkor is az ember, bár a sok tízmillió szúnyog akár egy marhacsordát is fel tud zabálni, de a hidegebb időszakban csúnya vége lehet egy eltévedésnek. Mi a kezdeti időszakban, amikor a mobiltelefonok és a mobil internethálózat még nem volt ennyire elterjedt kézi tracker gps-el és adóvevő készülékkel indultunk útnak, hogy legalább a 2 csónakunk közötti kommunikáció biztosítva legyen.

A horgászat során mi elsősorban a ragadozó halakat vettük célba, és az első időszakban kizárólag pergető felszerelésekkel érkeztünk, ám be kellett hamar látnunk, annyi hal nincs már itt sem, hogy minden időszakban meg tudjuk fogni őket. Jól fogtunk, amikor a hazaihoz hasonló viszonyokkal szembesültünk, amikor kint volt a csuka a sekély szélvizekben, amikor kiállt a folyón a kő szélére a balin, amikor elcsíptük a fényváltást a kősarkantyúkon, vagy amikor belebotlottunk a milliárdnyi ivadékot kergető sügér és vörösszárnyú rajokba.

Ez a méret már ragadozó

Ritkán járnak egyedül

Igencsak szépek a sügerek

Ám rendre elvéreztünk, amikor mást kellett volna horgászni, se a terepismeretünk, se a felszerelésünk, és ami a legfontosabb, a tudásunk, tapasztalatunk nem volt meg néhány technikához, hiszen mi is, mint a legtöbb átlaghorgász, a munka, család mellett éves szinten 30-50 alkalommal tudunk horgászni és ezek a horgászatok sokszor csak az egyéb feladatoktól ellopott rövid időben, pár órában tudnak megvalósulni. Éppen ezért bekerültek az utazópakkba a fenekező horgászbotok is, így amikor elvesztettük a fonalat a pergetésben, be-beültünk darabhallal süllőzni az élő folyón, vagy pontyozni, keszegezni az Ó-dunán, vagy valamelyik kisebb mellékágon. Ezek a napok arra is nagyon jók voltak, hogy rendeztük sorainkat, átgondoltuk az elmúlt napokat és új erővel, új irányokban folytattuk a pergetést, kivéve persze, amikor a Duna kegyes volt hozzánk és szép süllőzsákmánnyal lepett meg minket, akkor másnap is a sarokban maradtak a pergetőbotok. A fentiek alapján tehát én mindenképpen azt javaslom, hogy a pergető felszereléseken túl 2 erősebb és egy közepes erősségű fenekező horgászbot, valamint egy kishalazó peca is kerüljön be az utazópakkba. A pergetésnél leginkább a csukára lehet számítani, de a balinozás is kellemes élményeket adhat. A hajnali és esti szürkületben a klasszikus süllőwobblerezés is opció, de amit semmiképp se szabad kihagyni, az a sügér és vörösszárnyú vadászat. Itt nem az itthon megszokott 10 centis halak kerülnek horogra, az az alapméret és nem ritka a 20 cm-t elérő sügerek, vörösszárnyúk sőt bodorkák jelentkezése. Nyilván nem 20 centis halakért utazunk 24 órát, ám rengeteget lehet tanulni horgászatuk közben a csalivezetésről, a kapás észleléséről, az egyes csalik közötti eredményességbeli különbségekről, ezerszer többet, mint bármennyi horgászcikkből. Ezeket a tapasztalatokat ráadásul ugyanúgy lehet kamatoztatni a többi, nagyobb rablóhal horgászatánál, ráadásul egy óriási előnye is van az így szerzett tudásnak, ez a sajátunk és nemcsak tudjuk, el is hisszük. Hosszúra nyúlt a bevezetés, de nem érzem haszontalannak, hiszen összefoglalja azt, mire is számíthatunk, ha erre a vidékre utazunk. Itt sincs már csukából a kerítés, meg kell dolgozni minden halért, de a végtelen vidék már csak méretéből adódóan is megteremti a vadregényes horgászat lehetőségét, amiben mindig benne van, hogy egyszercsak belenyúljunk a jóba és olyan élményekre tegyünk szert, amelyekre még évek múltával is jóleső izgalommal és széles mosollyal az arcunkon emlékezünk.

Utazás
Szegediek lévén mi Nagylaknál léptük át a határt és a kezdeti időszakban az Arad—Nagyszeben-Brassó útvonalat követve érkeztünk Tulceába. Ez volt a legrövidebb útvonal, ám a hegyek közötti kanyargás és az óriási tempót diktáló kamionok között nem a legkényelmesebb és legbiztonságosabb. Az utóbbi időben a romániai autópálya hálózat fejlődésének köszönhetően a hosszabb, Bukarestet érintő útvonal időben már nem okozott jelentősebb késedelmet, ám nem volt mindegy, hogy a csónakszállító utánfutóval kényelmes autópályán, vagy hegyek közötti kacskaringókon kell autózni. A déli részen már nincs autópálya, de akkora forgalom se.
Tulceán több olyan kikötő is van, amely lehetőséget biztosít a hajók vízre bocsájtására és természetesen díj ellenében ott maradhat az autó és az utánfutó, relatív biztonságban. A helyiek végzik a dolgukat, de túl sok kedvességet, segítőkészséget nem kell elvárnunk tőlük. Mi innen saját csónakkal utaztunk tovább Crisan településre. Amikor 4-en érkeztünk, akkor ketten a menetrendszerinti utasszállítóval, míg ketten a csónakkal és négyünk felszerelésével folytattuk az utat. A vízi út nem veszélytelen, tiszai hajósként nem vagyunk hozzászokva a hatalmas uszályokhoz és a 60-70 km/h-val közlekedő személyszállító hajókhoz, de a haditengerészet ócenjáróit még a tapasztalt dunai pecások is félelemmel vegyes tisztelettel fogadnák.

Amennyiben tudunk, vigyünk saját hajót

Hosszú még az út

Kopár hegyek szegélyezik az út végét

A helyben bérelhető csónakok is ilyen formájúak

Hajókikötő Tulceában, már majdnem ott vagyunk

Tiszai horgásznak szokatlan, félelmetes méretű hajók járják a Dunát

 

Egy szó mint száz, kössük le a csomagokat, legalább nagyjából és igyekezzünk vízhatlan táskákba rejteni az értékesebb vagy vízre érzékenyebb dolgainkat. A mobiltelefon vízhatlan tokban legyen a nyakunban, vagy valami olyan helyen, hogy egy esetleges borulás után használható maradjon és legyen nálunk. Nem sok hasznát fogjuk venni, ha beázik a farzsebünkben, vagy a táska legalján hever, vízhatlan dobozban, mi pedig a csónakból kiesve, valahol a parton próbálunk segítséget találni. Lehet bízni az angol, vagy német tudásunkban, de arra alapozni, hogy pont egy nyelveket beszélő emberre akadunk Románia legdélibb szegletében túlzott reménykedés. Amikor a vízre nézünk, komoly kishajóforgalmat fogunk észlelni és azt, hogy még az üzemszerűen, szinte taxiként működő járművek vezetőin is ott a mentőmellény. Ez itt nem a rendőröknek szól, ezt hozta az élet és a tapasztalat, pillanatok alatt kerülhet olyan helyzetbe még a legtapasztaltabb hajós is, hogy veszélybe kerülhet az élete. Így mi se szégyelljük az itthon alig-alig használt mentőmellényt felvenni, normálisan felvenni, nem csak a nyakunkba akasztani és ne tévesszen meg minket a szélcsendben, tükörsima vízzel folydogáló víz, tényleg pillanat műve, hogy veszélyhelyzetbe keveredjünk és akkor nem lesz idő elkotorni a mentőmellényt a csónak aljából. Tulceától bő másfél óra a megrakott hajóval az út, így az indulást úgy szoktuk időzíteni, hogy a kikötővárosba dél körül érkezzünk, nekünk az autóút 16-18 óra szokott lenni, így legkésőbb este 6-kor illik a Nagylaki határátkelőnél lenni. Tulceából kora délután indul a menetrend szerinti hajó, amire egyébként érdemes kinti kapcsolaton keresztül helyet foglalni, hogy biztos felengedjenek a fedélzetre, másrészt a pakolással el tud telni az idő annyira, hogy kell ez a kis pufferidő, hogy biztonságban, világosban tudjunk hajózni. Ja igen, ne feledjük Románia egy órával előttünk jár, így ez igazából 11 órás megérkezést jelent. Amennyiben ezt sikerül teljesíteni, akkor már csak a csónakút, a szállás elfoglalása vagyis egy újabb pakolás következik, és kb. az indulást követő 20. órában már akár horgászhatunk is. Node erre majd a következő részben térek ki.

A hajóút alatt is láthatunk vadregényes jelenetet

Reménykedjünk, hogy a túlterhelt csónakkal ne fussunk bele egy viharba

Igyekezzünk, hogy naplemente előtt elérjük a szállást

Írás, fotók: Kiss Gábor Zoltán