A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Őszi feederezés a Tiszán- 3. rész: Novemberi vándorok


08

A novemberrel már igencsak hűlnek a vizek, akár már fagyok is lehetnek. A jól megszokott, nyári, kora őszi pályák már nem, vagy csak alig adják a halat, viszont a vermelők még nem adnak kielégítő eredményt, a halrajok vonulóra fogják a dolgot. Ilyenkor néha egész érdekes halakba lehet botlani, mint ahogy nekem is sikerült néhány alkalommal.

 

Egyik alkalommal, Mindszenttel szemben látogattam meg egy általam ismeretlen szakaszt, mely utóbb kiderült mély, rendívül erős sodrású, és meglehetősen akadós szakasznak bizonyult. Mondanom sem kell, a folyamatos beszakadások borítékolhatóak voltak. Ezen begorombulva, lementem Dócig és egy semmitmondó homokos partra ültem le. Nagy reményeket nem fűztem a helyhez, noha a vízmélység közepesnek mondható volt, az áramlás is viszonylag csekély, a parti homokban temérdek apró csigaféle. Legnagyobb meglepetésemre mégis olyan halakat sikerült fognom, melyet legalább 10-12 éve fogtam először és azóta se, azt is a szegedi rakparton úsztatva. Ez bizony a szilvaorrú keszeg!

3 01

Nem kis meglepetésemre szilvaorrú tette nálam tiszteletét

3 02

Tipikus formájú „orráról” kapta nevét.


Meglepettségem nem csoda, hisz a Tisza alsó szakaszán ritka ez a hal, főleg egy ilyen jellegtelen részen.
Viszonylag több idő elteltével, időnként jött egy újabb példány, így nem is életem második, hanem harmadik, majd többedik szilvaorrúját fogtam, valamint egy szép dévér is beköszönt.

3 03

Gyönyörű dévérkeszeg

3 04

A szilvaorrúból is jött még néhány


Aznap nem zárult nagy sikerrel a horgászat, ám mindenképp megérte ott rápróbálni, különben sose tudom meg, micsoda halakat rejt a Tisza.
Egy hét múlva újra ellátogattam oda, ezúttal már időben érkeztem és sokkal felkészültebben. Rendkívül finom felszerelést alkalmaztam, az etetőanyagom ezúttal egy fűszeresebb beütésű, pörkölt kaja volt, némi pinkivel és csontival dúsítva. Újfent két bottal készültem, egyikkel bentebb, másikkal kintebb horgászva, ha netán valamelyik etetés nyerőbb lenne.

3 05

Ködös, párás reggelre ébredt a táj

3 06

Kissé hűvös volt, ám kellemesnek ígérkezett az idő


Nem sokkal beetetés után, meg is érkezett az első vendég, szép belehúzós kapással. Szépen húzta a zsinórt, s bár balinnak hittem, szákoláskor kiderült, márnát fogtam. Ez így elsőre nem is rossz! Bíztató kezdés, még ha nem is nagy.

3 07

Az első vendég ez a kölyök márna volt


Kisvártatva jött az újabb kapás, egy gyönyörű paduc személyében. Elkényeztet a Tisza! Márna, paduc, szilvaorrú. Mi jöhet még?

3 08

Ezt is vagy 5 éve nem fogtam, akkor is az volt az első Tiszai padróm


Bár nagy volt az örömöm, sajnos a kapások száma nem kápráztatott el, noha az idő jónak volt mondható és az a rendkívüli csend, ami arra a szakaszra jellemző, szerencsére elkísért a horgászat végéig. A kapások mindenképpen érdekesek voltak, hiszen sűrűn nem jelentkeztek, ám ha mégis beugrott egy hal, az biztonsággal meglett és vagy szilvaorrút fogtam, vagy balint. Érdekes, szinte érezhető volt, hogy a halak folyamatosan mozgásban vannak.

3 09


A vége felé furcsa mód balinok kezdtek jönni, a csonti, pinki szendvicsnek ők sem tudtak ellenállni.

3 10

A nap első balinja. Valami rá is mart, a másik oldalán nagyobb seb éktelenkedett

3 11

Később egy kisebb társa követte

3 12

A csonti-pinki szendvics nyerőnek bizonyult, egy idő után főleg a balinok körében


Az igazán szép halak sajnos távol maradtak, bár néha jött egy-egy bónusz példány, mint ahogy egy szép szilvaorrú is tiszteletét tette.

3 13

Egy nagyon szép szilvaorrú is sikeredett a vége felé


A horgászat végeztével beugrott még egy balin, egy szilvaorrú és egy kicsi karika keszeg, s noha meghökkentő mennyiségű halat nem sikerült fogni, mégis érdekes ritkaságok kerültek elő. Különös, hogy egy ilyen jellegtelen pálya ennyi és ilyen ritka halakat is rejt, ami talán arra utal, hogy ilyenkor mozgásban vannak, tehát a rajokat megtalálni mindenképpen melós dolog, friss információ után persze könnyebb, ezek hiányában nekem a kósza novemberi vándorok jutottak.
Jó peca volt a mai!

3 14

Zárásra még jött ez a süldő balin…

3 15

…és végül egy szilvaorrú

Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)

Szeretnéd tudni, ha új hírünk van?

© 2020 fishinfo.hu I horgászportál, horgászhírek, tippek, trükkök, receptek, horgászfelszerelés, versenybeszámolók

Facebook

Feliratkozás hírlevélre

Untitled 1