2000-ben kezdődött az a történet, amely az idei évben már egy szép kerek évfordulót ünnepelhet.
A kezdetekkor még EA Record 2000 névre hallgató etetőanyag családdal indította el Erdei Attila világbajnok versenyhorgász a sajátmárkás termékek gyártását. Már a kezdetekkor is kijelentettük, ám mostanra ez már bizonyossággá vált, mindannyiunk megelégedésére...
Az etetőanyagok mellett már a korai időszakban is gyártásra kerültek egyéb termékek, gondoljunk csak az otthoni pelletgyártás nagyszerű eszközére, a pelletnyomóra, majd később a kész pelletekre, az előkötött, kész etetőkosaras szerelékekre, vagy a féderkosarakra, amelyek immár 4 féle változatban készülnek. Hosszú évek teltek el majd 2019-ben piacra kerültek az azóta méltán elismertté vált EA Trinity féderek is.
2020-ban újra az etetőanyagok, csalik bővítése következik. Bekerült a kínálatba az EA record Special Black, amely az EA drágább etetőanyag család hiánypótló tagja, kifejezetten a hidegvízi horgászatokra kifejlesztett, aprószemcsés, intenzív íz és illatanyagokat tartalmazó keverék.
Szintén hiánypótlónak mondanám, legalábbis a methodos horgászkörökben az EA Dual Waftereket, amelyek 2020-tól elérhetőek.
5 ízkombinációban, 6 és 9 mm-es változatban kapható, hal-eper, marcipán-vanília,ananász-csoki, narancs-fahéj és menta-kókusz ízben.
Az én ízlésemnek leginkább a marcipán-vanília felel meg, a többit meghagyom a halaknak, amelyek remélem kevésbé finnyásak.
Utóirat: Nem állunk szerződéses viszonyban se a gyártóval, se a fejlesztővel és egyetlen forgalmazóval sem, a hír születésének egyetlen oka az információtovábbítás.