Az új év kezdetén sokunkat érdekel, hogy milyen engedélyárakra egyéb költségekre számíthatunk az új esztendőben, így a mai adást ezzel kezdem, majd kiemelek a horgászrend változásból is 1-2, általam fontosnak vélt módosítást. Közelgő rendezvényekről is be tudok számolni és természetesen a megszokott előrejelzésekre, horgászati tippekre is kitérek.
Tudnotok kell, hogy az alábbiakban arról ejtek szót, amelyek engem személy szerint érdekelnek, illetve kellő mennyiségű információval rendelkezem róluk, így könnyen lehet, hogy egy-egy fontos esemény kimarad. Lehet ám ez az összeállítás közös, írjátok meg, mi az aminek nézzek utána, mi az ami történni fog, szerzek információkat és így alkalomról-alkalomra egyre inkább olyan lesz ez a híradó, amelyet szívesen néznétek.
Állami jegyek, horgászengedélyek, egyesületi tagsági díjak Csongrád megyében
Az egységes szövetségi hozzájárulás 2025-ben 6000 Ft, az állami horgászjegy és fogási napló 6600 Ft, amelyből 600 Ft megspórolható, amennyiben a horgász elektronikus fogási naplót vált. Ehhez a horgászapplikációt le kell tölteni okostelefonra, amelyet én már meg is tettem és egy-két hasznos funkció bemutatására majd ki is térek. Az egyesületi tagdíjak a megyében 3000 Ft és 9000 Ft között alakulnak jellemzően, a Hermann Ottó horgászegyesületnél 6600 Ft, a Szőke Tisza horgászegyesületnél 5900 Ft, míg a Láda Gáspár horgászegyesületnél 6000 Ft.
A horgászengedélyek árai a húzósabbak, a fontosabb vízterületeket említem meg, de a leírásba beteszem azokat a hivatkozásokat, ahol végig böngészhetitek, ami titeket érdekel. A megyei szövetség kezelésébe tartozó vizekkel kezdem, itt alapvetően 2 jegytípus érhető el, az egyik az úgynevezett egyesített jegyek, amelyek több vízre érvényesek, illetve az önálló jegyek, amelyek egy adott horgászvízen jogosítanak horgászatra. A legnagyobb engedély a HECSMSZ minden vizére érvényes, ez 11 vízterületet és több mint 3000 hektárt jelent 72 000 Ft-ért. A megyei folyóvízekre, a Marosra, Tiszára, Hármas-Körösre érvényes engedély 42 000 Ft, fontos változás 2024-hez képes, hogy ebből a jegyből kikerült az Algyői főcsatorna. A harmadik összevont jegytípus a HECSMSZ csatornák, amelyben a Salakos, az Algyői főcsatorna és az újonnan horgászkezelésbe került Ludas éri csatorna tartozik, ennek ára 31 500 Ft.
Atka önállóan 46 200 Ft, Lisztes 38 500 Ft, Sárgás-Görbe 36 000 Ft, Maty-ér sportcélú éves jegy 23 000 Ft.
A Szegedi Hermann Ottó Horgászegyesület kezelésében vannak még vizek Szegeden, náluk az egyesített horgászjegy 65 000 Ft, a Fehérpart-Szilvásra, Sándorfalvi tóra és a Holt-Marosra egyaránt 40 000 Ft az éves jegy, és egy év alatt 20 db méretkorlátozással védett halat vihetünk el. A Medencés kikötőre érvényes jegy ára 24 000 Ft, ám az elvihető halmennyiség 12 db/év.
Az elvihető halmennyiségek tekintetében a többi szabályozást, illetve változást is jó, ha tudjuk.
Ugye a fő szabály az állami horgászjegyhez kötődik, ez alapján 100 db nemeshal, amely összesen 150 kg lehet, ezen felül egyéb halból összesen 100 kg tartható meg egy év alatt.
Abban az esetben, ha a HECSMSZ egyesített területi jegyet vagy a folyóvízi területi jegyet váltjuk, akkor ide még egy fajonkénti 40 db-os éves határ is bekerül.
Ez 2024-ben is így volt, viszont az önálló területi jegyek esetében 40 db helyett 30 darabra csökkent az éves kvóta halfajonként.
Csongrád megyei egységes horgászrendben van olyan változás ezen felül, amely megütötte a szememet, még pedig naponta használható etetőanyag mennyisége. Az állóvízeken és a csatornákon naponta maximum 2 kg etetőanyag használható személyenként. Ez nyilván egy átlagos horgászat alkalmából bőven elég, a szoktató etetést végző, vagy több napra a vízpartra leköltöző horgászoknak kell jobban mértékletességet tanúsítaniuk.
VÍZÁLLÁS, IDŐJÁRÁS
A Tiszá egy kisebb árhullám érkezett, a mai nap tetőzött Szegednél. Jelenleg a folyó vízállása Csongrádnál 106 cm, már apad, de majd 2 méterrel magasabb a téli vízszintnél, Mindszentnél 163 cm, Algyőnél 191 cm, Szegednél 180 cm, lassú apadás várható, a Maros --78 cm-en áll, itt nagyobb vízmozgás nem volt. Mindkét folyó vízhőmérséklete már 2 fok alatt van. Az időjárásunk nem túl kellemes, szürke, borongós napok vannak, -3 és plusz 4 fok közötti hőmérsékletekkel és ez várható a következő napokban is.
HORGÁSZATI TIPPEK
Túl sok jó hírt nem tudok mondani ezúttal, az állóvízek vagy befagytak, vagy nagyon a határon mozognak, így nehéz megtalálni és pláne megfogni a halakat, hiszen keveset mozognak így nagyon tudni kell, hol tartózkodnak az adott vízterületen belül. A folyón az éradás megmozgathatta ugyan a halakat, ám a víz kevésbé áttetsző, jelentősen felgyorsult, így a mélyebb szakaszokat nehezebb meghorgászni, másrészt a téli áradásokban, az a tapasztalatom, a halak kevésbé táplálkoznak. Mindenesetre, ha a vízállás érdemben csökken és tisztul is a víz, akkor jövő hétvégén már érdemes lesz kilátogatni a folyópartra.
Egy titkos tippem azért akad, egytlen halfajt mozgat meg a téli áradás, ez pedig a menyhal, amelynek már az ívási időszakában is benne vagyunk, így ha bírjátok a hideget, akkor látogassatok le valamelyik tiszai homokpadra és kisebb haldarabbal csalizva próbáljátok meg, hátha horogra tudjátok keríteni őket. No és ha sikerül, akkor küldjetek nekem is egy fotót róla.
Lasasn már szokásos blokk lesz a rendezvények ajánlása és ezúttal kettőről is be tudok számolni. A Szegedi Hermann Ottó Horgászegyesület irodájának nagytermében egy egzotikus horgászutazás vetítéssel egybekötött élménybeszámolójára kerül sor. Héjja Márton előadásából kiderül, hogy a dzsungel mélyén valóban minden halnak éles fogai vannak-e és az is, miért oly vágyott, bakancslistás zsákmány az arapaima.
A rendezvény január 24-én, pénteken 17 órakor kezdődik, a belépés ingyenes, ám a szervezők azt kérik, hogy a résztvevők az egyesület FB oldalán jelezzék megjelenési szándékukat.
A Szegedi horgászbálra is lehet még jegyeket vásárolni az egyesület irodájában január 31-ig. A báli belépőjegy 12 000 Ft, a támogatói jegy 1000 Ft. A Kiskundorozsmán található Szélmalom vendéglőben lesz a bál, február 15-én, 18 órai kezdettel. Svédasztallal, zenével, tombola sorsolással várnak mindenkit a szervezők. A horgászbál bevételét az egyesület gyermekhorgász szakköre fogja kapni, így jótékony ügyet is szolgál, aki befizet a rendezvényre.
Biztos vannak olyan információk, amelyeket kihagytam, de ahogy az elején említettem, ez egy bőven szubjektív összeállítás, amely azonban formálható, így írjátok meg nyugodtan kommentben, hogy mi az, ami titeket érdekel, vagy akár konkrét eseményekről is értesítsetek és a jövő heti alkalommal beszámolok róla!
Köszönöm a figyelmet!
Görbüljön a bot, jó pecázást a hétvégére, a jövő hétre horgásztársak!