Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Ébredő harcsák nyomában

Kiss Gábor Zoltán
2019. 03. 17. 09:23:19

Bármennyire hosszú is a tél, mindig véget ér, és hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy kiteljesednek a horgászlehetőségek és azt se tudjuk, merre induljunk. Megmozdul a keszeg a holtágakon, talán már pontyos híreket is kapunk a tavakról, és egyszer csak megjön a hír, harcsát fogtak a folyón. Aki ismeri ennek az információnak a jelentőségét, az feled minden mást, előkeresi megbízható és erős horgászbotjait, majd csónakba száll és elindul, hogy az év első méltó zsákmányát horogra kerítse.

A tavasz számomra és gondolom sok horgásztársam számára is kitüntetett időszak, persze nem arról van itt szó, hogy télen nem horgászunk, de ez az évszak az új szezon kezdete, a megújulás időszaka. Az első melegedéssel megmozdulnak a halak is, a télen néma víztükör megelevenedik, az apróságok boldogan fickándoznak a felszínen, és a horgász tudja, hogy a melegedő víz indulót parancsolt az ébredező nagyoknak is. Folyóinkon ez az időszak kisebb-nagyobb áradásokkal jár, sokan legyintenek is a zavaros, gyors víz láttán, pedig a harcsákat ez cseppet sem zavarja, ha a megfelelő helyeken keressük őket, bőséges zsákmányra tehetünk szert. Persze amikor gátkoronáig terül szét a folyó, akkor nincs keresnivalónk a vízen, de ha többé-kevésbé medrében marad, akkor ne késlekedjünk, amint kizöldülnek a fűzfák induljunk útnak.



Az ilyenkor alkalmazott módszer a fenekezés, amelyet újabban hajlamosak vagyunk elfelejteni, ha harcsázásról esik szó. Pedig tavasszal ez a leghatékonyabb fegyverünk, hiszen a vízfelszínen nincs még olyan tömegben táplálékhal, hogy a rablóhalak ott vadásszanak, ráadásul ekkor még igencsak vigyáznak arra, hogy a lehető legkevesebb energiaráfordítással jussanak táplálékhoz. Tehát ha eredményesek akarunk lenni, akkor célszerű a halak orra elé lógatni a csalinkat. Nincs különösebb eszközigénye ennek a horgászatnak, mindössze kellően erősnek kell lennie. Nem elsősorban a várható halak mérete miatt, hiszen általában nem a nagyját csípjük fülön ilyenkor, hanem az alkalmazott nagyméretű ólmok, csalik miatt. Csónakból, de akár partról is megteszi a 2,4-2,5-3 méteres horgászbot, nagyobbacska orsóval, 35-ös-50-es damillal. A fonottat nem ajánlom, hiszen elkerülhetetlenek a leakadások és egy jobb minőségű fonottat beszakítani nem egyszerű mulatság. A minimum zsinórméretnek javasolt 35-ös méret a harcsa védekezési szokásainak ismeretében, a hal védelme és nem utolsó sorban tisztelete miatt ajánlott. Védekezése során halunk tapad a fenékhez, bújik az akadóba és ahhoz, hogy innen elemeljük, húzni kell, ráadásul a harcsát fárasztása közben nem elég sétáltatni, irányítani, terhelni kell annak érdekében, hogy mihamarabb elfáradjon. Talán az egyetlen hal, amelynél megtapasztaltam a régi mondást: „dögre fárasztás”. Nem megfelelő felszereléssel akasztott nem is túl nagy, 5-6 kilós hal egy fél órás fárasztás alatt annyira elkészült, hogy a szákolást követően percek múlva már elpusztult. Ezért javaslom, hogy tiszteljük meg azzal ezt a halat, hogy hozzá méltó felszereléssel horgászunk rá, több kapásunk nem lesz a vékonyabb zsinórral, ám a komolyabb méretű halak ellen is érdemi eséllyel tudjuk felvenni a harcot.



A végszerelék jó, ha egyszerű és gyorsan reprodukálható, én általában két verziót használok. Akadósabb terepen a főzsinór végére kerül egy forgó, amelybe a középhosszú horogelőkét hurkolom, majd a forgó fölé kerül szintén hurokkal a rövidebb és vékonyabb előkén lévő ólom. Leakadáskor ezzel a szerelési móddal szerelékünknek csak azt az elemét veszítjük el, amelyik az akadóba bújt. Sekélyebb, akadómentes terepen egy klasszikus csúszó végszereléket készítek, ekkor a főzsinóron csúszik az ólmunk, de szintén egy forgókapocsban ütközik meg, amelyet a zsinór végére rögzítek. Ide kapcsolódik a horogelőke, amely ebben az esetben hosszú, akár 1 méteres is lehet. Csalinak elsősorban a puhatestűeket javaslom, a nadályt, piócát, gilisztaféléket, lótetűt. Próbálkoztam az évek során halszelettel és kisebb-nagyobb élőhalakkal is és bár erőszakos kapást sikerült kicsikarnom, harcsát ezekkel a csalikkal nem fogtam. Ráadásul a klasszikus korai harcsázás időszakában mind a csuka, mind a süllő tilalommal védett, jobb a békesség ne kelljen magyarázkodnunk a szabályokat egyre szigorúbban és betű szerint értelmező halőröknek, hogy azt a kéttenyérnyi kárászt nem a csukának, süllőnek szántuk. Személyes favoritom egyébként a harmatgiliszta, főleg azért mert nagyobb esők után könnyedén begyűjthetjük akár az egész szezonra való mennyiséget is. Egy javaslat még a csalival kapcsolatban, ne aprózzuk el. Kuttyogatásnál is ezt tapasztaltam, de a tavaszi fenekezős harcsázásnál különösen, a többkilós harcsák hamarabb rámozdulnak a 4-5 vagy akár több szálból álló gilisztacsokorra, mint a horgon fityegő egyetlen szál féregre. Persze ehhez megfelelő méretű horogra is szükségünk van, de a harcsa szájában el fog férni, ne szégyenlősködjünk.




Eredményességünket a fentiekkel csak megalapoztuk, ahhoz azonban, hogy valóban horogra csaljuk az év első harcsáját jókor és jó helyen kell lennünk. Az időszak és a hely meghatározása szorosan összefügg, hiszen máshol kell keresnünk halunkat napközben és máshol a szürkületi időszakban. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért eredményes annyira a tavaszi harcsázás, mert ilyenkor a melegedő, áradó vízzel a harcsa is megmozdul és igen nagy területeket jár be. Kis túlzással bárhol számíthatunk kapására. Törvényszerűségek azért vannak, amelyeket érdemes szem előtt tartanunk. Napközben klasszikusan a mélyebb vízrészeken találjuk őket, de nem a folyószakasz legmélyebb pontjain. Mindazonáltal jó, ha ismerjük a vermelő helyeket, mert az időszak legelső felében a vermelő helyek közelében lévő akadókban találhatjuk meg őket. A víz alatti akadók közül azokat részesítsük előnyben, amelyek nincsenek összeköttetésben a parttal, de kellőképp megdobják, lelassítják a vizet. Igyekezzünk úgy elhelyezkedni, hogy a ráfolyási részt is meg tudjuk horgászni, és az akadó mellé is tudjunk dobni. Napközben a meder felőli részen kialakult elváló víz általában a legeredményesebb, a sodrás és a meglassuló víz határa. Gyakran előfordul, hogy az akadó és  a part között egy vályú alakul ki, mindenképpen horgásszuk meg, főleg akkor, amikor  már közeledik az este. Egyébként is azt javaslom, hogy ne ragadjunk le egy helyen, rövidebb-hosszabb dobásokkal tapogassuk körbe a víz alatti tereptárgyakat, majd kapástalanság esetén álljunk odébb. Legtöbbször az első félórában kiderül, van-e éhes harcsa a környéken, de másfél óránál tovább a már bevált, a napokban halat is adó helyeken se érdemes maradnunk. Az este közeledtével más jellegű vízalakulatokat keressünk fel. Klasszikusan eredményes helyek a sötétedést megelőző és az azt követő első órában a folyók belső ívén kialakult sekély homokpadok, porongok. Itt általában búvóhelyet nem talál a harcsa, vadászni jön, néha többedmagával, így több kapásra is számíthatunk rövid időn belül. A sekély víz miatt tartózkodjunk a hangoskodástól, az erős világítástól és célszerű a megszokottól kissé hosszabb dobásokkal operálnunk. Személyes kedvenceim ezek a helyek és bízom benne, ha egyszer egy komolyabb harcsának támad gusztusa a csalimra, az egy ilyen kis sodrású, akadómentes terepen következik be. Még egy lehetőséget kell mindenképpen megemlítenem, ez pedig a befolyó csatornák, árkok, fokok környéke. Ezek a helyek napközben és este is működnek, különösen április vége felé, amikor a melegedő vízzel a halak is kilátogatnak az ártérbe. Nem kizárólag a csatornabefolyókra kell ilyenkor gondolnunk, hiszen abból nagyon kevés van, hasonlóan eredményes lehet egy-egy irtás, egy gyalogút, bármi olyan árok, amely összeköti az árteret a folyómederrel. Különösen abban az esetben érdekes ez számunkra, amikor apadó vízben horgászunk és ezeken a helyeken melegebb és tisztább víz folyik vissza a mederbe.




A harcsa kapása a puhatestű csalikra is vehemens, sokkal könnyebb elsietni, mint lekésni. Jobban járunk, ha ráülünk a kezünkre és csak akkor kapadozunk a bot felé, amikor az egyértelmű húzást közvetít. Ne feledjük, a folyóvízben halunk nem gondolkodhat, csipegethet, egyértelműen meg kell ragadnia a zsákmányt, ha nem akar éhen maradni. A harcsának pedig nagyon komoly szerszámai vannak a megragadásra. Persze van, amikor spiccünkön csak egy-egy ütést látunk, de ezek a jelek legtöbbször nem harcsától, hanem nagyobb keszegektől, bucóktól, durbincsoktól származnak. Bevágásunkkal csak nekik segítünk, hiszen így sikeresen le tud tépni egy falatot a csalinkból. Mindenesetre ahol az egyéb halak, vagy a nagyon apró harcsák csipegetnek, ott legtöbbször nagyobb halra nem kell számítanunk, nyugodtan odébbállhatunk. Keresőhorgászat ez a javából, így amikor arról érdeklődnek, hogy nem unatkoztam-e, csak mosolygok, nincs arra általában idő még akkor sem, amikor hal nélkül fejeződik be a horgászat.





Végezetül engedtessék meg egy személyes gondolat. Sokan vagyunk, akik szeretünk harcsára horgászni, és az április szinte elképzelhetetlen számunkra az éjszakai gilisztagyűjtés, az áradó vízen való bóklászás nélkül. Van, hogy fogunk halat, van hogy nem, de a szemünk előtt zöldellnek ki a vízparti fák, csak nekünk énekelnek a madarak és sosem feledjük a tavaszi virágok, vagy a frissen megázott föld illatát.

Aztán ügyesek vagyunk, vagy szerencsések, elkezdjük fogni a harcsát és jól megtömjük a hűtőládát. Persze a harcsa fenekező horgászata nem a hal visszaengedéséről szól, de a kegyelemosztás nem szabadna, hogy horgászmódszer függő legyen. Egy áprilisban megfogott harcsának talán a mi horgunk az utolsó akadály, amellyel szembe kell néznie az évek során ahhoz, hogy utódai legyenek. Pont mi, akik jövőre és azután is szeretnénk harcsára horgászni, pont mi fosztjuk meg ettől a lehetőségtől? Nem szeretnék demagóg lenni, nem azt akarom üzenni, hogy minden megfogott halat vissza kell engednünk, soraim nem is azoknak szólnak, akik 2-3 harcsát fognak évente. Azon horgásztársaimat szeretném elgondolkodtatni, akik a hosszú évek során szerzett tapasztalataikat kihasználva szinte számolatlanul fogják és viszik haza ezt a sajnos kitűnő, szálkamentes húsú és bizony jó áron értékesíthető halat. Nincs tovább, a folyók nem tudnak kellőképp megújulni évről-évre, nekünk kell segítenünk. Nem pénzzel, nem munkával, csak egy kis önmérséklettel, egy kis lemondással. Ki más tudna tenni, ha nem mi, akik évről-évre minden tavasszal az elsők között vesszük űzőbe a harcsákat.

Írás, fotók:Kiss Gábor